NFL közvetítés közben a New Orleans-i Super Bowlról beszélgettek és mint helyi ételt mutatták a Gumbot. Soha nem hallottam róla korábban. A meccset követően kutatást végeztem a neten és egy amerikai oldalon nem csak a recept volt fent, hanem a fűszerkeverék receptje is. Nem maradt már hátra, mint megvenni a hozzávalókat és megfőzni. Az eredeti recept tartalmazza a Chorizo kolbászt is, azt nem kaptam, ezért Gyulai kolbásszal helyettesítettük, de nem igazán jött be, ezért mi már a nélkül főzzük.
Hozzávalók:
- 600 g csirke mell
- kb. 80 ml olaj
- 40 g liszt
- 1 zöld kaliforniai paprika
- 1 piros kaliforniai paprika
- 2 halványító zellerszár
- 1 nagyobb vöröshagyma
- 2 nagyobb gerezd fokhagyma
- 300 g konzerv darabolt paradicsom
- 800 ml húsleves (vagy víz)
- 2 evőkanál gumbo fűszerkeverék
- só
- Tabasco szósz
Elkészítés:
Az olajat egy nagyobb lábasban felmelegítjük, majd rászórjuk a lisztet. Állandó keverés mellett világosbarnára pirítjuk. A kaliforniai paprikákat, a zellerszárat kb. 1 x 3 cm csíkokra vágjuk, a vöröshagymát cikkekre a fokhagymát pedig felaprítjuk. Amikor a liszt már szép barna és csomómentes hozzákeverjük a zöldségeket és a felcsíkozott csirkemellet. Elkeverjük, majd mehet hozzá a Gumbo fűszerkeverék - én nem készen veszem, hanem a lenti recept alapján keverem ki - és a só. Ezt is alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk a darabolt paradicsomot és felöntjük a húslevessel. Addig főzzük, míg a hús készre nem puhul, aki kedveli a csípőset tabasco szósszal tovább fűszerezheti az ételt. Párolt rizzsel tálaljuk.
A gumbo fűszerkeverék:
- 1/2 kávéskanál őrölt fekete bors
- 1 teáskanál majoranna
- 1 teáskanál cayenne bors
- 1/2 teáskanál bazsalikom
- 1 teáskanál oregano
- 1 teáskanál fűszerpaprika
- 1 kávéskanál fokhagymapor
- 1 kávéskanál vöröshagymapor
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal